Aki már nincs köztünk: Sánta Imre pártoló tagunk
.
..................................................................................
Aki már nincs köztünk: Varga György / WASZER
WASZER EMLÉKTÚRA- MEGEMLÉKEZÉS
ÖREGHEGY- BORONAPINCE- 2009. 12. 12.
Az LKE elnöke így emlékezett az egyesület néhai tagjára:
Kérem, hogy gyújtsuk meg az emlékezés mécseseit!
„Waszer”: a szót hallva a legtöbb ember másra gondolna, de mi, akik ma reggel emléktúrára gyülekeztünk, nem gondolkodtunk a szó jelentésén.
Amikor megismertem Varga Györgyöt nem tudtam, hogy a kolléganőm férje.
Waszer többször ellátogatott a munkahelyünkre és váltott néhány szót a feleségével, meg a többiekkel is, aztán udvariasan elköszönt. Persze első találkozásunkkor nekem is bemutatkozott. Mondott valami kedveset, valami vicceset és elment. Már jó ideje együtt dolgoztam a Katával, amikor egy napon megvilágosodott minden, rájöttem, hogy ők házasok. Ki a franc gondolta volna, hogy valaki Waszernek szólítja a férjét. Mindenki így szólította, néha még a lánya is úgy emlegette. Ő volt a Waszer, és az is marad örökké emlékezetünkben.
Waszerrel jókat lehetett beszélgetni, minden korosztállyal megtalálta a közös hangot, népszerű ember volt Letenyén. Amikor egészséges volt, jó munkaerő volt, sokat dolgozott, de sokat segített a rokonoknak, barátoknak, sporttársaknak, ismerősöknek is.
Szeretett táncolni, mulatni, jókat enni, inni, - tudott élni.
A családja mellett sokat jelentettek számára a barátok, a haverok. Jómagam is szívesen táncoltam vele több rendezvényen is.
Sokat fáradozott a kézilabdacsapat sikeréért, a szervezés számos területén helyt állt. Időnként anyagi áldozatot is vállalt úgy, hogy nem tudhatta, hogy viszontlátja- e még a pénzét.
Nem egyszer előfordult pld., amikor a kézilabdacsapat meccsre ment valahova, ő korán felkelt és elment bevásárolni, a családot is mozgósította, hogy amikor hazavitte a 100 db zsemlét, abból szendvicset kellett készíteni a játékosok számára. A családja mellette állt, mindig segítették, támogatták.
Emlékszem, amikor megromlott az egészsége, és 1986- ban a szívműtétje ki volt tűzve, aki élt és mozgott Letenyén, mindenki ment vért adni a Waszer számára. Ez a jelenség akkor engem nagyon megindított. Aztán Waszer talpra állt.
A másik örömteli esemény a szívműtét után a második lánya, Ivett megszületése, ekkortól Edinának testvérével is osztoznia kellett az apai szereteten.
Aztán sem hagyta el magát, nem bírta a tétlenséget.
Pedig a beteg ember inkább alább adja, ő meg pont fordítva: nagy vehemenciával vetette bele magát a munkába, el kezdett szőlészkedni, kertészkedni.
Annak idején az apjától örökölt szőlőt eladta, de 40 évesen vett magának egy területet pincével, amit újjátelepített, amiben sok örömét lelte.
Ekkor kapcsolódott be a Hegyközség, majd a Szőlő és Gyümölcstermelők Egyesületének tevékenységébe.
A hegyen sem engedett a családnak, barátoknak szemetelni, a környezetvédelemre is szigorúan ügyelt. Mintaültetvénye volt, melyet a korábbi polgármester egy delegációnak is bemutatott.
Szeretett a hegyen lenni: télen gyalog jött fel, nyáron meg már korán autóval, hogy amire nagy lett a meleg, elvégezzen a munkával és egy kicsit pihenhessen is. Sokszor, ha másért nem is, azért is feljött a Kecskeháti birtokára, hogy megnézze, mennyit nőtt a fű, meg a mozgás kedvéért.
Az első igazi nagy szüreten, mire termőre fordult a szőlője már nem tudott aktívan részt venni. A szőlőbirtokot Lajos barátjára bízta, mert jó kézben akarta tudni.
Amikor a szíve ismét gyenge lett, várólistára került, Kata felvetette, hogy költözzenek be Nagykanizsára a kórház közelébe, hogy biztonságba tudja, ő nem volt hajlandó itt hagyni Letenyét, a szőlőjét, a haverokat.
Waszer sokat tett Letenye érdekében, hiszen kevés ember tagja egyszerre 3 egyesületnek is úgy, hogy mindegyikben aktív tevékenységet folytat.
Nagyon örült a fejlődésnek, az autópályának, a fürdőnek. A kórházban töltött idő alatt is állandó beszámolót kért a beruházások megvalósulásának állásáról.
A Letenyéért Közéleti Egyesület elődje a Közéleti Klub 2002- ben Luca napján alakult, melynek alapító tagja volt.
Utolsó alkalommal akkor volt közöttünk, amikor a Mura Menti Napok keretében egy főzőversenyen vettünk részt, ő már nagyon gyenge volt, mégis elsétált megnézni bennünket és kiterjedt a figyelme arra is, hogy mondjon pár mondatot arról, hogy fontos, amit az egyesület tesz Letenyén.
Amikor otthonában meglátogattam a szívátültetés előtt, arról beszélt, hogy milyen nagyra értékeli azt a törekvést, melynek én személyesen az élére álltam és biztatott a folytatásra. Jólestek szavai, hiszen olyan sokszor keseredünk el egy- egy kisebb kudarc kapcsán és gondolkodunk el, hogy érdemes- e folytatni önzetlen a civil szervezeti tevékenységet, az alkalmanként erőn felüli áldozat vállalásával.
Az ő hozzáállása, a tevékenysége, a településért, a civil szervezetekért, a közösségekért, a barátokért példaértékű volt.
Erre a rövidre szabott életútra emlékezünk ma az emléktúra résztvevőivel.
Befejezésül egy történetet mesélek el, ami megfogott:
Az LKE parlagfű mentesítési akciót szervezett, melynek részeként parlagfű kaszálási versenyt is hirdettünk.
A kaszások közé az akkor már köztudottan beteg, ráadásul allergiás Waszer is felsorakozott demonstrálva, hogy tenni kell az egészségünk védelmében.
Amikor a Zalai Hírlap újságírója, fotósa is megjelent, Waszer így szólt: - Jól járok, ha megismernek az újságban a leszázalékolóim, még elveszik a rokkantnyugdíjamat.
Azért mégis csak nyilatkozott az újságnak, elmondta a véleményét, mint mindig, ha volt neki.
Aki szívesen megoszt velünk egy- egy sztorit Waszerrel kapcsolatban, örömmel vesszük.
